Általában jó filmet sejtet, ha George Clooney egy gyönyörű nőt simogat a svéd télben: meleg kunyhó, egy kis sejtelmes hollywoodi szex (nem mutatunk semmit, tessék elképzelni a diszkrét kufircot), líra, harmónia és hasonlók.

Aztán kimennek a hóra, bele az északi havas pusztaságba, ahol egy lábnyomból George rájön, hogy gáz van, még hozzá jókora, mivel egy galád alak puskával puffogtatni kezd rájuk. Illetve inkább csak a kávés-martinis macsóra pályázik, ám olyannyira kretén, hogy nem tudja kiduplázni a főszereplőt, aki aztán kézifegyverével, jó cowboyhoz hasonlóan úgy ledurrantja, hogy John Wayne is megemeli a kalapját.

Aztán egy váratlan fordulattal George, aki meglehetősen depresszív formáját hozza, a korábban úri módon kezelt menyecskét is tarkón lövi – itt komolyan aggódni kezdtünk mentális egészsége miatt. De volt még egy harmadik, feltűnően ideges ember is az Ikea-fenyők árnyékában, egy Volvo körül sertepertélt szintén revolverrel, nos, Clooney, akiről mindössze annyi derült ki, hogy kiváló nyomolvasó és a béna szexért golyóval fizet, ezt az embert is elteszi láb alól.  Ezt még vágtuk, hogy kellett a kocsi, elvégre taktikai szempontból nem túl jó egy kettős-hármas gyilkosság színhelyén tartózkodni, ha rajtunk kívül a potenciális elkövető mindössze néhány vérgőzös jávorszarvas.

Nos, így kezdődik a film, és ha nem olvassuk el, hogy az isteni George bérgyilkost alakít, akkor azt is gondolhatnánk, hogy szimplán baromállat, akinek a forgatókönyvíró azért adott fegyvert, hogy mindenkit kinyírjon, aztán majd csak lesz valami a sztorival.

Nos, lesz is, bérkilövő kisiparos elhúz Itáliába (mellesleg nem derül ki, hogy mit keresett az acélpengék hazájában, ha csak nem pihenni ment oda), ahol a főnöke (vagy ki) azt tanácsolja, hogy húzzon el egy kisvárosba, és szívódjon fel. Ez azért is remek ötlet, mert ha egy idegen huzamosabb ideig tartózkodik például az 1200 lakosú Őriszentpéteren, akkor egy darab idő után előbb a környező települések, majd az egész megye tudja, hogy valami balfék, totál befordult csodabogár költözött a kisvárosba.

Itt azonban a megfizethetetlen és utolérhetetlen itáliai milliő a lényeg, szóval George alámerül, mint Boross Péter a vendéglátásba, és kap egy újabb megbízást a főnökétől (vagy kitől), fel kell fegyvereznie egy titokzatos hölgyet. Hogy a nevezett, kiváló céllövő leányzó ezt önmagától miért tudja megtenni, nos, az rejtély avagy maga csapda, viszont a teljesen életunt, potenciális öngyilkos- és hullajelölt  Clooney látványosan végigszenvedi a vidéki, talján létformát, illetve a filmből hátralévő egy és negyedórát.

Mondanánk, hogy teljesen felesleges bármilyen bosszúálló kommandót utána küldeni, ugyanis komolyan sanszos, hogy George simán belepusztul az életbe, még a golyóért is kár. Azonban még egy hölgy bukkan fel a színen: látványos medvezsebet (szőrös nyúl) viselő örömlány, és rendszeres, feszkóoldó, fizetett kufircoknak az lesz vége, hogy hősünk (aki bérgyilkos szerelő, vagy ki) és az attraktív lepedőakrobata érzelmileg is összekeverednek, miután egy hosszabban taglalt szexjelenetben GC tudatosította és nyomatékosította, hogy ki az alfahím a kapcsolatban.

A film csendesen poroszkál a végkifejlet fele, amit jól nevelt, Derricken szocializálódott kriminézőként nem lövünk le, legalább annyi öröme legyen a nyájas nézőnek, hogy izguljon, ki a gyilkos, illetőleg ki nem az ebben nyárvégi killer-kiárusításban. Annyit tennénk még hozzá, hogy jók a hegyek, meg a dombra épített, tekervényes olasz városka (bár a folyópart rém gagyi), azért nem ártana valahogyan egyértelműen tudomására hozni a filmbuziknak, hogy tulajdonképpen ki is George Clooney a filmben, miért üldözik a svéd sztyeppén és a talján kapualjakban. Mert abból, hogy nyomja a fekvőket, reszeli a golyókat, és sorozatosan úgy néz ki a fejéből, mint Damu Roland az ítélethirdetés után, rohadtul nem tudjuk kitalálni. Pedig igyekeztünk, esküszünk.

Összefoglalva: őszes halántékú hitman (vagy micsoda) bebuktázza a svéd melót, elhúz Rómába, onnét vidékre telepítik, ettől viszont totál befordul, mielőtt a nézők kollektív öngyilkosságba menekülnének a tömény depresszió láttán, beköszön a szerelem, mert az is kell az ilyen filmekben, aztán jöhet a finálé.